Tamy Hale |
Egy újabb szégyennel teli nap.Még nem ért végett otthon is ugyan ez folytatódik. Szenvedés minden perc.Végre eldöntöttem ma este útnak indulok. Bepakoltam kevéske ruhámat bőröndömbe. Megvártam míg elalszanak, Nem kellett sokat várnom megint talaj részegek voltak hamar kidőltek. Reggel mire felkelnek hűlt helyemet fogják csak találni. Elég volt eddig bírtam. Még egy utolsót pillantást vettettem szüleim házára, mély levegőt vettem elindultam. Felszálltam a buszra lehuppantam az egyik székre , fejemet az ablaknak támasztottam így haladtam az új életem felé.
Már a fenekemet elültem. Zsibbatt miden porcikám. Tűkön ültem az izgalomtól.Végre a busz begurult a végállomásra , leszálltam és csodáltam a várost. A kisvárosi lány, egy hatalmas nagy városba. Viccesen hangzik, de nem az. Féltem , hogy itt is megleszek pecsételve. Éhes voltam, de már alig maradt pénzem. A közelbe találtam egy kisebb büfét. Isteni illatok szálltak a levegőbe. A pulthoz siettem , kiraktam a maradék pénzemet. Kiszolgáló felé fordultam. Nagyon aranyos bácsinak tűnt.
-Mit szeretne? kérdezte kedvesen, a pulton levő pénzt nézte , megrázta a fejét.
-Tudom, hogy nem sok, ennyim maradt , szomorúan tekintettem rá.
-Rakja el, a ház vendége. Örültem , nem gondoltam , vannak még rendes emberek.Kaptam egy szelet tortát kávévval. Isteni volt. Majszolás közben hátam mögött ülő 3 lány beszélgetését hallgattam. Rengettek pénz volt náluk.Egy este keresték meg.
Vissza fordultam, a bácsihoz.
-Ezek kurvák ??
-Nem . Sakálok. Kérdően néztem rá, mire a felső bal zsebéből elő kapott egy név jegyet.
Elvettem tőle, megtekintettem.
-Ez egy bár, ahol felszolgálnak és táncolnak.Ha munka kell meny oda.A tulajt Elennek hívják.
Hálás pillantással köszöntem meg neki a segítségét. Megadta a címet , ahol megtalálom.
Útnak indultam nehezen , de megtaláltam. Rángattam az ajtót, de semmi. Hangokat hallottam a pince felől elindultam arra fele. Valaki pakolászta a dobozokat.
-Elnézést Elent keresem. Választ vártam , de nem kaptam.
-Hahó?? Végre észre vett-
-Fogj meg egy doboz , ha beszélni szeretnél segíts.Megfogtam egy dobozt és helyére tettem.
-Mi járatban ? nézett rám kíváncsian.
-Munkát keresek, hallottam , hogy itt kaphatnék..félénken pillantottam rá.
-Dolgoztál már hasonló helyen ??
-Nem. Pincérkedtem egy pizzériában.
-Nem bánom , az egyik táncosom úgy is elmegy. Gyere vissza este 10 re.
Bólintottam, az órámra tekintettem , most van 7 óra. Mit kellene csinálnom 10-ig. A maradék időmbe a várost vettem szemügyre. Csodálatosan szép volt, emberek tömkelege sietett az úton. Találtam egy padot leültem és bámultam ki a fejemből. Az órámra pillantottam fél 10, vissza indulok. A bár már nyitva volt, beléptem. Rengettek ember fordult meg itt. Lányok,fiúk, fiatalok, idősek, részegek , józanok. A tömegben próbáltam Elent kiszúrni , több kevesebb sikerrel. Tekintettem vizslattam a tömeget, végre megtaláltam. Oda siettem hozzá.
-Végre megérkeztél..gyorsan állj be a pult mögé, a csajok segítenek.Siess.Mi is a neved?
-Tamy
A pult mögé igyekeztem , a tömegen keresztül, mindenki ide -oda lökött , de sikerrel jártam. Ott álltam tudatlanul. Két lánnyal találtam magam szembe. Gyönyörűek , hosszú hajuk lobogott határozott mozgásuk közbe. A kezembe nyomták a Teqilás üveget.
-Szolgáld ki ,azt a vendéget mutatott a tömegbe..7 felest kért , és 5 pohár kólát.
Szerencsétlenkedtem egy sort, se hogy nem jött össze a gyorsaság. Minél gyorsabban akartam annál többet szerencsétlenkedtem.
-Elen úgy látszik a kis csaj nagyon ügyetlen..mutatott rám , szeméből láttam , hogy a háta közepére se kíván.Mellém állt a főnök , kivett a kasszából némi pénzt és a kezembe nyomta.
-Lejárt a próba időd, nem vagy hasznos, sajnálom, de menned kell..
Könny szökött a szemembe . Ezt is el szúrtam. Remek. Indultam ki fele, de ekkor előttem 2 srác össze ugrott egy nő miatt. Oda léptem közéjük.Kezükbe nyomtam egy-egy 50 dollárost.
-Meghívhatjátok ezt a szépséget , vagy tovább balhézhatok. határozottan néztem rájuk. Bólintottak, elindultak a pult felé.
Elen jött utánam , megfogta a vállam.
-Holnap gyere vissza, ügyesen megoldottad a helyzetet. Várlak vissza szeretettel.Hol laksz ?
-Sehol, Ma érkeztem.Pénzem nincs.
-Figyelj várd meg Hannáék, hozzájuk mehetsz.
Bólintottam, vissza mentem a bárpulthoz és leültem. Várakozásomat egy csapat srác zavarta meg.
Kortyolni szeretem volna az italomból, amit az előbb kértem ki, de szerencsétlenségemre az egész rám borult ,hála az egyik srácnak.
-Nézz már magad elé..idegesen szegeztem hozzá szavaimat. Ő csak nevetett rajtam-
-Kuss ribanc..majd ott hagyott.. Azért jöttem el , hogy ne legyek ribancnak pecsételve erre is itt is megkapok. Nem is ismer. Ez a hely se lesz a legjobb úgy érzem.Egyik szar helyről a másikba menekülni. Remek.